Kékfrankos, avagy a mi borunk helyzete itthon és a világban

Magyarországon az elmúlt két-három évtizedben sokat javult a bor kultúrája.

 

Egyre többen fogyasztanak igényesen jó, vagy ahogy manapság divatosan mondják, szép borokat.

Egyre többen nézik meg azt, hogy hol, kitől, mit vásárolnak, és nem elsősorban az árcédulát lesik. Tény: azt is egyre többen tudják, hogy ár-érték arányban melyik nedű a jó vagy legjobb, és ezzel célozzák meg a kasszát, illetve a pénztárcájukat. Mindezt köszönhetően a PR-nak, a jó színvonalú bormagazinoknak, blogoknak, no és elsősorban a borászoknak.

Szerencsére már sok-sok jó bor forr e honban, amelyek a világ legnagyobb versenyein is megállják a helyüket. És vannak immár magyar fajtának mondható boraink is. A fehérek között az Olaszrizling, a Furmint, a Cserszegi fűszeres, az Irsai Olivér, a vörös nedűk között elsősorban a Kékfrankos.  

Villányban találkoztak a kiváló magyar fajta kékszőlő, és az abból készült borok, a Kékfrankos készítői és értői. Günzer Tamás pincészete adott otthont a Kékfrankos szakmai napnak, amelyen hat borvidék tíz borkészítője mellett borszakírók és újságírók vettek részt. 

A kiváló borászok és borászatok az alábbiak voltak (a felszólalás sorrendjében): Varga Tamás Sopron (Steigler Pincészet), Koch Csaba (Hajós-Bajai borvidék), Kovács Tamás Balatonfüred-Csopak (Szent Donát Pincészet), Szuromi Mihály Eger, Takler Ferenc Szekszárd, Heimann Zoltán Szekszárd, ő egyben a szekszárdi Eszterbauer Jánost is képviselte, akit a munkája nem engedett el e napra, Riczu Tamás, Günzer Tamás és Bock József Villány. 

, Dlusztus Imre szervező, rendező Hugh Johnson borszakíró szavaival nyitotta meg a rendezvényt:

"Hungarikum ez a borfajta, még akkor is, ha nem itt „született”.

Nagy területen termelik e szőlőt nálunk, nagyobban, mint Burgenlandban, ahol szintén első az egyenlők között. Sopronban a legnépszerűbb e honban, itt készül a legtöbb Kékfrankos.

Egy érdekesség: a borászok nagy része állítja: rozét csak Kékfrankosból érdemes készíteni, mert ebből a legjobb és ebből a legkönnyebb előállítani és eladni.  

 

Szerintünk az egri Kékfrankos vulkanikus bor és hűvös elegancia jellemzi. A Szuromi birtok pincészet 1985 óta létezik, de tevékenységük jelentősnek csak 2000-től mondható. Úgy véljük, alázat kell e fajtához, amely ráadásul nagy gondoskodást kíván. 

 

„Az Akadémia törekvése lesz, hogy előkészítsék annak a lehetőségét, hogy a felsőfokú tanintézetekben tanítsák a borkultúrát!” 

Nem biztos, hogy a nagyvilágban szükségszerű az itthon készített világfajtákkal versengeni, inkább érdemesebb lenne a Kékfrankossal jelen lenni, babérokat aratni, ha azt már máshol is magyarnak tekintik.

 

Leave a Comment

Shopping Cart
Elmúlt már 18 éves? Az oldal alkohol tartalmú termékeket forgalmaz. Amennyiben elmúlt már 18 éves kérem lépjen be, egyéb esetben hagyja el az oldalt.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás